A talpreflexológiai kezelésre érkező vendégemet, egy kellemes teával fogadom. Az előzetesen elvégzett reflexológiai állapotfelmérés alapján az általam összeállított kezelési terv szerint végzem a talp kezelését. Minden olyan reflexzónát érintek, masszírozok a kezelés során, ami az állapotának javulását elősegíti. Megvan, hogy melyik reflexzónát kell erősebben kezelni, serkenteni, mert alul működik, illetve finoman nyugtatni, mert túlműködik, vagy akár túlfeszült, túlterhelt. A kezelést olajjal, és kézzel, úgynevezett újnyomásos technikával végzem, mely révén hatást gyakorlok az adott szerv zónájára, beindítva ezzel a szervezet öngyógyító folyamatait. Nagyon fontos, hogy a kezelések alkalmával a tünetek kezelésével párhuzamosan a kiváltó okokat is kezelem, mert a jó eredmény csak így érhető el és tartható fent hosszú távon. Cél a test, a lélek és a szellem tökéletes egységének, harmóniájának az elérése, és hosszú távú fenntartása. A masszázs közbeni beszélgetéssel, lehetőség nyílik a lelki, és a mentális terhek, blokkok oldására is. Ezáltal valósulhat meg a hármas egység, test, lélek, szellem együttes kezelése, és így gyorsabban haladunk az áhított harmónia felé. A talpmasszázs testi, lelki, szellemi szinten oldja az energiablokkokat, és hatékonyan segíti az életerő szabad áramlását a testünkben.
A reflexológiai masszázs végén, a kezelt állapotának megfelelően, összeállítom részére, az otthonra ajánlott gyógyteakeverék receptjét, illetve életviteli tanácsokkal látom el.
A kezelés időtartama 35-45 perc.
Segítséget nyújt az egészségünk megőrzésében, javítja az idegrendszert, elősegíti a salak és méreganyagok távozását a szervezetből, serkenti a vér és a nyirokkeringést, szabályozza a hormontermelő mirigyek munkáját, serkenti az emésztést, fokozza a kiválasztást és szervezetünk ellenálló képességét, megkönnyíti légző rendszerünk munkáját, nagymértékben oldja a feszültséget és relaxál.
Ha le akarjuk küzdeni a betegséget és hosszú ideig meg akarjuk őrizni egészségünket, akkor erre kiválóan alkalmas a módszer, az általam végzett talpmasszázs, a természetes gyógymódok talán egyik legrégebbi, és legnépszerűbb formája. Több ezeréves módszer, aminek lényege a felborult testi és lelki egyensúly helyreállítása. A talpmasszázs kiindulópontja az, hogy testünk minden szerve összeköttetésben van a talpunk különböző területén található reflexzónákkal, reflexpontokkal. Ha egy szerv vagy testrész beteg, keringése rossz, és alul, illetve túlműködik, ezáltal a hozzá tartozó reflexpont nyomásra érzékeny, fájdalmas lesz, és kitapintható lerakódások keletkeznek a szervhez tartozó zónában. Amikor az adott zónát masszírozom a hozzá tartozó szerv vérkeringése javul, ezáltal beindulnak az öngyógyító folyamatok és visszaáll az egyensúly állapota, ami magával hozza a gyógyulást. A gyógyulásnak időt kell adni, ez egy folyamat, ami egy pillanatba nem fér bele, hisz a betegség sem egy nap alatt alakul ki.
A talpmasszázs az „Amint fent, úgy lent, ami kint úgy bent” elvén működik.
Már akár a betegség tüneti megjelenése előtt is, a talpon jól felismerhető elváltozások tudatják a reflexológussal, hogy a szervezet kibillent az egyensúlyából, és ennek az egyik következménye a test megbetegedése lehet. Ha időben felfedezzük, és kezeljük, visszafordítható a folyamat, így akár még a tünetek megjelenése előtt is elérhető a gyógyulás, ezért nagyon hatásos a prevencióban, megelőzésben. Természetesen a már kialakult testi tünetek esetén is nagyon jól működik a talpreflexológia, és a határozott javulást követően teljes gyógyulás érhető el. A módszernek tehát nagy jelentősége van, a megelőzésben, az egészség megőrzésében, és a gyógyításban, valamint rehabilitációban, ami elősegíti, hogy a gyógyult állapot tartós legyen. Nagyon jól kiegészítheti az orvosi kezeléseket.
A talpmasszázs több mint 5000 éves múltra tekint vissza, már az egyiptomi piramisok ábrái is erről árulkodnak. A világ minden részén előszeretettel alkalmazzák, úgy a kínai, mint az indián kultúrában egyaránt. Európában és Magyarországon jelentős szerepe van a népi gyógyászatban is.
A kezelés korhatár nélkül alkalmazható
Kiváló módszer az állapotfelmérésre
Bizonyítottan alkalmas betegségek megelőzésére, gyógyítására
betegségmegelőzés, közérzetjavítás
segít a fogyókúrás és leszokási folyamatokban
vérnyomás problémák
látás, hallás zavar, egyensúlyzavarok
idegrendszeri problémák
ízületi és mozgásszervi zavarok
allergiák, légúti betegségek
emésztési zavarok, székrekedés gyomorfájdalom
gyomorsav, reflux problémák
cukorbetegség, hasnyálmirigy-inzulin problémák
epe pangás, epekő
máj funkció, elváltozás esetén
vastagbél, vékonybél gyulladás esetén
vese és húgyúti problémák
gyulladások, fertőzések
férfi bajok, prosztata elváltozások, klimax,
merevedési problémák, meddőség
női bajok, klimax, meddőség esetén
ciszta, mióma esetén
rendszertelen, görcsös menstruáció esetén
menopauza tüneteinek megszüntetésében
fájdalom, görcsök esetén
álmatlanság, alvászavar
depresszió, feszültség, szorongás feloldására
jótékony hatással van az idegrendszerre
szabályozza a hormontermelést
pajzsmirigy alul, túl működés esetén
méregtelenít
serkenti a nyirokkeringést
szabályozza a gyomor és bélműködést
oldja a feszültséget és relaxál
Zimány Tamás természetgyógyász–reflexológus, masszázsterapeuta vagyok. 33 évesen, találkoztam első Mesteremmel, Dr. Táncos Máriával. Egy kezelés alkalmával találkoztunk és azonnal magával ragadott a tudása. Látta érdeklődésem komolyságát és tanítványává fogadott. Általa ismertem meg a test vázát képező csontrendszert, az ízületek felépítését és ezek kezelését. A kezeléseket a test masszírozásával és energiakezeléssel, harmonizálással tettük kompletté. Egy idő után, úgy éreztem ennél többre van szükség és tovább kell képeznem magam.