Önismeret és érintésterápia

MINDENKINEK

MERT, legyen minden érintés egy

boldog pillanat!.

erintes1

Az önismeret és a harmonikus társas kapcsolat összetartozik!

Ha tudod, hogy a boldog társas kapcsolat alapja önmagad ismerete, akkor már érted is, miért ezzel kezdjük képzésünket.

Hogy jön mindehhez az érintés? Miért olyan fontos?

Ezt már kevesebben tudják, pedig érintést adni és kapni a párkapcsolatban örömforrás, szeretetnyelv. Az érintés felszabadítja a boldogság hormonokat, így magasabb rezgésszintet érünk el, ezáltal harmóniába és összhangba kerülünk önmagunkkal és a környezetünkkel.

Minden érintés egy boldog pillanat, de sajnos ezeket a boldog pillanatokat hajlamosak vagyunk elszalasztani a mindennapi rohanás miatt.

Az Önismeret és érintésterápia képzésen kiszakadunk a hétköznapokból, hogy végre magunkra és egymásra figyelhessünk.

 

Amivel találkozol a képzésen:

– egyéni, csoportos és páros önismereti feladatokkal
– páros- társas érintéssel
– belsőd feltárásával, és belső érzelmeid megélésével

GYERE EL és hozd el azt is, AKI FONTOS NEKED, mert mindketten tehettek egy boldogabb kapcsolatért!

Mikor és hol?

A képzésünkre folyamatosan várjuk a jelentkezéseteket.

 6-8 pár érdeklődésével tudjuk megtartani a következő érintésterápia hétvégénket.

Helyszín: Budapest  Csokonai Kulturális és Sportközpont

  1. Budapest Szűcs István u. 45. Pestújhelyi Közösségi Ház

 

Ár: 12.000 Ft/nap/fő

A tréning reggel 10.00-kor kezdődik, és este 18.00-ig tart.

Ebédszünet 13.00-14.00-ig

Helyszín: Budapesten a Csokonai Kulturális és Sportközpontban fogjuk megrendezni.

Pontos cím: 1158. Budapest Szűcs István u. 45. Pestújhelyi Közösségi Ház

Parkolás: A Ház előtt az utcán ingyen lehet patkolni.

Jelentkezésedet az összeg 50%-ának befizetésével, vagy előre utalásával tudod biztosítani.

A fennmaradó díjat a tanfolyamon, kezdés előtt rendezheted, ott kapod a számlát is. A helyszínen csak készpénzt áll módunkban elfogadni.

 

Jelentkezz az oldal alján a képzésre!

 

Szükséged VAN Rá….

erintes2

– ha nem tudod elfogadni magad kívül, vagy belül

– ha megtapasztalnád, megtanulnád a feltétel nélküli elfogadást

– ha javítanál párkapcsolatodon, társas kapcsolatodon

– ha nincs párkapcsolatod, DE SZERETNÉL

– ha nem, vagy nehezen mondod ki az érzelmeidet

– ha nem tudod fogadni, vagy adni az érintést

– ha vágysz rá, de nem kapod

– ha félelmeid vannak

– ha többre vágysz, mert mindig lehet még jobb

– ha Párod többre vágyik

– ha esténként úgy fekszel le, hogy valami hiányzik, nem teljes

– ha nem vagy tökéletes, de szeretnél fejlődni

– ha megvan benned a változás, fejlődés igénye

– ha úgy érzed, hogy tökéletesen ismered önmagad,

– ha úgy érzed, hogy minden vágyaddal tisztában vagy, akkor együtt feltárjuk az ismeretlent

Bármelyikben magadra ismertél?

Akkor ITT A HELYED !!!

erintes3 

Hasznos tudnivalók:

Meleg ebédet, legalább 10 fő igényétől tudunk intézni, 900Ft/ Fő

Ebédidőben a büfé nyitva tart, kávé, üdítő, ásványvíz vásárolható.

Aki szeretné, szendvicset, hideg élelmet hozhat magával.

Egész napra kérlek, gondoskodj vízről, folyadékról.

A képzésre laza, kényelmes ruházattal, cipővel, papuccsal készülj.

 

Kérdésed van? Keress minket!

Elérhetőségeink:

Zimány Tamás: 0670/2424-207, tamas@gyogyitokez.hu

Békefi Csilla: 0620/985-2938, bekeficsilla.masszazs@gmail.com

 

Érintés idézetek

Minden érintés nyomot hagy maga után. Minden és mindenki, akihez hozzáérünk, valamilyen módon megváltozik. De a változások mindig meglepetésként érnek minket.  / Dexter c. film /

Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben.    / Soma  /

Az érintés meggyógyíthatja a testet és felmelegítheti a szívet. Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal szíved is kitárod.   / Adam J. Jackson /

Olykor egy érintés, egy csók, egy ölelés többet mond minden szónál, többet, mint egy józanul kigondolt tanács, vagy terápia, amivel egy pszichológus szolgálhat.  / Dean Ray Koontz /

Szavak nélkül is megértheti két ember egymást. Egy pillantás vagy egy könnyed érintés elég, hogy közöljenek egymással valamit.  / Alison Roberts /

Sose tudtam felfogni, hogy van az, hogy valaki félelemből nem meri kimutatni az érzelmeit. Nálunk olyan természetes volt az érintés és a simogatás, mint ahogy az ember levegőt vesz. / Anna Gavalda  /

Minden élő ember érzéki lény. Ez annyit tesz, hogy valamennyi érzékszerve a legnagyobb hatásfokon működik. Az ilyen ember jobban lát, és ha kezet fogsz vele, nem azt érzed majd, mintha egy halott faágat tartanál a kezedben. Az ilyen ember érintése élő érintés, amely mindig a saját nyelvén beszél, mindig valamilyen üzenetet közvetít. Ha egy ilyen emberrel fogsz kezet, érezni fogjátok egymás energiáját.  / Osho /

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná,
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná,
És úgy ringatna el, hogy könnyű álmot szór,
Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.     / Szekeres Adrien /

 

Jelentkezés képzésre

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Üzenet